Rügyek és gyökerek – Az alkotók – KUDRON ANNA

Ahogy azt már írtam, rendezek egy small size előadást a Budapest Bábszínházban, melynek címe Rügyek és gyökerek.

IMG_8936

Március végén kezdjük a próbákat, addig is szeretném bemutatni nektek az alkotó csapatot.

Az mindig csodás, ha hozzáértő emberekkel veszi körül magát egy alkotó. Én is erre törekedtem. Legnehezebb dolgom a jelmez kérdésénél volt. A nehézség csak annyi volt, hogy személyesen nem ismertem senkit, aki “újra ruhákkal” foglalkozna.

Némi internetes keresés után nagy bátran megemeltem a telefont, és felhívtam a PINKPONILO csapatát, egészen pontosan Kudron Annát!

43684205_10216243024042839_990414214302531584_n

Annával már első alkalommal meglepően hosszúra nyúlt a beszélgetésünk. Én szlovákiai turnén voltam, két előadás között, egy kis falucskában, ő Budapesten biciklizett éppen. Bár még nem vagyunk túl a produkción, Anna személye nagy támasz nekem.

Ismerkedjetek meg vele! 

Zölden Győrben: Bemutatkoznál? 

Kudron Anna: A MOME DMM szakán végeztem, tíz éves színházi menedzsment után vágtam bele a szabadúszásba. Főként non-profit területen, multidiszciplináris, művészeti és szociális projekten dolgoztam. Majd megalapítottuk a Pónit Szabó Vikivel közösen, ahol projekteket viszek, valamint egyre többet szabok és varrok, csatlakoztam pónistul a Fashion Revolution hálózatához. A sok fizikai munka és e-mail mellett próbálok visszatalálni az akadémiai léthez, kutatási területként a fenntartható divatot és az előadóművészetet választottam. Nagyon izgalmasan alakult a váltás a szabadúszásra, mert szeptemberben – tíz év után először, nem a színházi egyeztetés által meghatározva – két hetes kutatási kirándulást terveztem be, s nagyjából ezzel egyidőben meg is keresett Kovács Flóra, hogy társuljak mellé egy jelmeztervezési feladatban és ezzel egyidejűleg érkezett e-mail tőled (Markó-Valentyik Annától) is, a Rügyek és gyökerek című előadás kapcsán. Akkor éreztem, hogy a dolgok jó irányban haladnak. A 15 év szakmai múlt után, ami a rádiós műsorvezetéstől kezdve az improvizatív színjátszásig sok mindent magában foglalt, örömmel töltött visszanézni a 2019-es évre: számtalan kimerülésig tartó nappal telt, ám az 52-ből 10 hetet más országokban tölthettem és megújultam. 2020 még jobban indult, az ELTE-n lesz kurzusom és nemzetközi projektekben vehetek részt.

Zölden Győrben: Mivel foglalkozik a PINKPONILO? Te hogyan veszel részt a csapatmunkában?

Kudron Anna: A közösségi varroda, mely közben kreatív stúdióvá vált, oszlopos tagja, egyik alapítója vagyok. 2017 őszén Budapest belvárosában nyitottuk meg közösségi műhelyünket, az oktatáson kívül már tervezéssel és kivitelezéssel is foglalkozunk – a fenntartható divat jegyében. Workshopok tartásával kezdtük, melyeken rendszeresen visszatérő témává vált a ruhakészítés ipari oldala: miközben közösen varrunk, beszélgetünk a tömegtermeléstől, belegondolunk a sweat shopokban dolgozók körülményeibe, az alapanyagok minőségébe és előállításuk környezeti hatásaiba. Számunkra a kulcs az inspiráló ötletek megosztása, a kreativitás, a tenni akarás, az apró lépések megbecsülése. Lehetséges, hogy úgy teszünk jót a bolygónkkal, hogy közben magunkkal is jót teszünk, sőt, jól is érezzük magunkat? Naná!
Egy átlagos pónihetemet nagyjából úgy kell elképzelni, hogy hétfőtől péntekig a műhelyben vagyok, jönnek hozzám megrendelők, vagy éppen az ügyeinket intézem. Emellett főleg a megrendelések készítem el Burány Verával együtt, illetve bedolgozó fiatalok segítségével. Ha ez nem lenne elég, akkor pr megjelenéseken, újabb eseményeken, fejlesztéseken dolgozunk.

19466559_1880839718847950_5100654818191914726_o.jpg

Zölden Győrben: Miért, mióta foglakoztat a divatipar környezetszennyező mivolta? 

Kudron Anna: A fenntarthatóság kezdetektől alapértékeink egyike volt, amit ezek az élmények még inkább megerősítettek bennünk: mit tehetünk közösen azért, hogy a divatiparban általánossá vált, környezetszennyező, a dolgozókat is kizsigerelő folyamatok visszaforduljanak? Ezért ma már nem csak ruhakészítő workshopokat tartunk, hanem olyan eseményeket, előadásokat szervezünk, melyek a tudatos vásárlás fontosságára hívják fel a figyelmet, hasznos tanácsokat, támpilléreket nyújtva ehhez. 
Személy szerint, és ez az egész csapatra igaz, a műhely működésének első napjától kezdve foglalkoztunk ezzel, részben ezért is hoztuk létre. Sokszor voltak olyan megbeszéléseink, amikor kritikusan azt vizsgáltuk, vajon teszünk-e eleget annak érdekében, hogy a divat környezetkímélőbb és szociálisan is fair legyen? Volt olyan idő, amikor úgy éreztük, hogy nem elég, amit teszünk, s az őszinteség erejét választottuk: inkább kis lépésekben vezessünk be újabb és újabb fejlesztéseket, de ne halogassuk az aktivitást. Szerencsére nagyon befogadó mind a szakmai, mind a civil közeg, és ebben csak bíztatást kapunk. Minden nap van mit tenni, ez hajt előre.

Zölden Győrben: Milyen színházi munkákban vettél eddig részt?
Kudron Anna: Nagyon nagy szerencsém volt, mert a Merlin Színház utolsó éveibe, nagyon aktív, multikulturális közegébe csöppentem bele, Magács László vezetésével, s ezt követte az Átrium Film-Színház megalapítása, és működésének első öt évében való aktív együttműködésem. Végig művészeti mendzserként dolgoztam, majd Horváth Csabával és a Forte Társulattal való 3 éves közös munka során mint produkciós vezető. Ezekkel párhuzamosan a Táp Színház előadásaiban vettem részt, Vajdai Vilmosnak köszönhetően, majd a berlini HAU-ban szerepelhettem egy marokkói és spanyol produkcióban. Európai Uniós támogatással fiatal kreatívokat támogató projektek is kísérték utamat ebben a tíz évben. Legutóbbi színházi munkám a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban volt, Valcz Péter rendező és Kovács Flóra jelmeztervező mellett társtervezőként dolgoztam az Állati Színjáték című előadás jelmezein. S segítek a Hungarian Live Festival törekvéseiben, hogy magyar előadásokat utaztasson New Yorkba.
Zölden Győrben: Mit szóltál ehhez a felkéréshez? Mi alapján tervezted meg ezeket a jelmezeket? Van ezzel valamifajta missziód, üzeneted? 
Kudron Anna: Nagyon örülök, hogy te nyitott vagy, és teljesen új munkatársként kértél fel, ez lesz az első közös munkánk. A PINKPONILO munkássága és üzenete miatt figyeltél fel ránk, szerencsés egybeesés, hogy gyakorlatilag színházakban lettem felnőtt emberré, a legkomfortosabban a mai napig egy műhelyben vagy a színpad valamelyik részén, a backstage-ben érzem magam.
IMG_6248
A jelmez alapkoncepciója, hogy harmóniában legyen a textileket tartalmazó színpadképpel, de attól el is emelkedjen egy kissé. A jelmezek lehetőleg teljesen használt vagy meglévő anyagokból készülnek, illetve néhány izgalmas tervező apró kiegészítőivel dobom fel azokat. Nagyon fontos célom, hogy a megszokott fast fashion ruhák beemelésétől elvonatkoztassak, ne ugyanazt lássák a szülők és gyermekek a színpadon, mint ami elárasztott minket az elmúlt évtizedekben, valamiféle új minőséget hozzunk létre.
IMG_6246
Két gyermek lesz a központban, akikkel tudunk azonosulni, de mégsem pont ugyanúgy néznek ki, mint ahogyan megszoktuk… a színház vezetése szerencsére ebben támogató és nagyszerű partnerek! Fontos szempontom viszont, hogy a fenntartatóság ne primér módon mutassa meg magát a színpadon, tudunk róla beszélgetni és a koncepióban tettenérthető, ám a jelmezek esztétikailag önálló életet élnek. 
IMG_6247

One Reply to “Rügyek és gyökerek – Az alkotók – KUDRON ANNA”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s